Klipsch

A Klipsch név itthon talán még nem olyan ismert, pedig az amerikai gyártó termékei régóta nagy megbecsülésnek örvendenek audiofil körökben. Hogy miért? Mert Paul W. Klipsch 1946-os korszakalkotó ötlete teljesen megreformálta a zenehallgatási szokásokat, az általa megalkotott márka pedig azóta a legmagasabb minőség szinonimájává vált a hangszórógyártók között. 

Valószínűleg ebből fakad a relatív ismeretlenségük is, hiszen a Klipsch olyannyira a high-endet célozza be a termékeivel, aminek árát általában csak az igazi ínyencek hajlandóak megfizetni. Bár ez alapján úgy tűnhet, hogy a Klipsch-termékek csak egy igazán szűk rétegnek szólnak, ez így azért közel sem igaz – elvégre mind ábrándoztunk már arról, milyen jó lenne a moziból a pólónk alatt kicsempészni az egyik hangsugárzót, tehát ismerjük be, hogy a lelkünk mélyén mind kicsit audiofilek vagyunk, még akkor is, ha a buszon a telefonunkhoz kapott gyári fülessel hallgatjuk az MP3-akat. 

Hogy mi a Klipsch-termékek legfontosabb ismertetőjegye? Ez nagyon röviden összefoglalható: az, hogy nincs ismertetőjegyük. Sehol egy mesterséges hangszín, vagy a gyengébb hangfalakra jellemző torzítás, csak a színtiszta élőzene élménye. A minden Klipsch-termékre jellemző kiemelkedően széles dinamikatartománynak, az alacsony torzításnak és az egyenletes frekvenciamenetnek köszönhetően ideális esetben soha nem fogod észrevenni, hogy egy Klipsch-terméket hallasz, hacsak abból nem, hogy nincs semmi olyan zavaró tényező, ami más hangfalakra jellemző. 

A Klipsch diadalmenete 1946-ban kezdődött, amikor a híresen perfekcionista és nagy zenerajongó hírében álló Paul W. Klipsch megelégelte, hogy senki sem gyárt olyan hangsugárzót, amely megfelelne igényeinek, így megalkotta a legendás Klipschornt, amely pillanatok alatt megreformálta az otthoni zenehallgatást. Hasonló, tölcséres hangsugárzókkal akkoriban legfeljebb csak mozitermekben lehetett találkozni, Klipsch viszont kitalálta, hogyan lehetne a mozik hatalmas hangdobozait akkorára zsugorítani, hogy egy normális lakásban is elférjenek. A feltaláló tulajdonképpen a szoba falait használta fel a hangfal oldalainak meghosszabbítására, így pedig olyan minőségű hangot sikerült létrehoznia, amelyre a korabeli hangfalak nem voltak képesek. A Klipschorn sikerére jellemző, hogy kisebb változtatásokkal a mai napig gyártják (Heritage néven), így jelenleg ez a leghosszabb ideje folyamatosan gyártott hangfal.
 

A gyártó kínálata az évtizedek alatt természetesen jelentősen kibővült, így ma már kifejezetten házimozihoz és számítógépekhez is gyártanak hangfalakat, és az utóbbi években a hordozható hangfal-kínálatuk is szépen bővül különböző fülesekkel és a táskában is elférő hordozható hangfalakkal, mint amilyen a GIG. 

A high-endnek is a legmagasabb szintjét képviselik a Palladium-szériába tartozó hangfalak, amelyek nem csak kiváló hangminőségükkel, de különleges formatervükkel is kiemelkednek a hasonló termékek népes táborából. A hajók tatjáról mintázott, zebracsíkokkal színesített széria csúcsát a Palladium P–39F képviseli a maga két és félmillió forintos árával, ezért cserébe viszont a háromutas hangfal olyan zenei élménnyel ajándékoz meg, amit soha életedben nem felejtesz el. 


 

Rendezés:

Klipsch The Sevens, aktív hangszóró pár, fekete

619.999 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878047776

Klipsch R-40PM aktív polcsugárzó pár, fekete

229.999 Ft 199.999 Ft
-13%
Rendelhető
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878049749

Klipsch KS-24 hangfal állvány

169.999 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878049794

Klipsch The One Plus Bluetooth hangszóró, dió

129.999 Ft 99.999 Ft
-23%
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878053388

Klipsch R-60M polcsugárzó pár, fekete

189.999 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878066845

Klipsch Vegas Bluetooth hangsugárzó

144.999 Ft 86.999 Ft
-40%
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878092141

Klipsch Flexus Core 100 2.1 Soundbar

169.999 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:743878053487

Klipsch Detroit hordozható Bluetooth hangszóró

146.999 Ft 102.899 Ft
-30%
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:743878066388

Klipsch R-8SW mélysugárzó, fekete

144.999 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878031256

Klipsch RP-640D Reference Premiere hangsugárzó (1 darab)

249.999 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878033045

KLIPSCH PRO-16RC, beépíthető hangszóró pár

144.999 Ft
Érdeklődjön üzletünkben!
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878034431

Klipsch RF-7 III frontsugárzó pár, fekete

1.899.998 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878034486

Klipsch RC-64 III centersugárzó, dió

749.999 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878034868

Klipsch RP-402S dipol háttér hangsugárzó pár, dió

229.999 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878035940

Klipsch DS-180CDT beépíthető hangszóró

99.999 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878042344

Klipsch R-30C centersugárzó, fekete

144.999 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878046342

Klipsch RP-600M II polcsugárzó pár, fekete

289.999 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878046410

Klipsch The Nines, aktív hangszóró pár, dió

749.999 Ft
Rendelhető
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878047745

Klipsch KS-28 hangfal állvány

169.999 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878049800

Klipsch Flexus Core 300 5.1.2 Dolby Atmos Soundbar, dió

419.999 Ft
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878067125

Klipsch New York Bluetooth hangsugárzó

374.999 Ft 262.499 Ft
-30%
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0743878092172

Klipsch R-800F 5.0 hangsugárzó szett, fekete

749.996 Ft 559.996 Ft
-25%
Rendelhető
Kedvencekhez adom
Cikkszám:KLIPSCH-R800F-50-2-HSZ

Klipsch RP-240D 5.1 hangsugárzó szett

1.059.994 Ft 829.994 Ft
-22%
Készleten
Kedvencekhez adom
Cikkszám:KLPS-RP-240D-51-SZETT

KLIPSCH THX-502-L, beépíthető hangszóró

289.999 Ft
Rendelésre
Kedvencekhez adom
Cikkszám:0594639331786